Tavasszal a legények dolga hogy a lányok után járjanak. Ez a világ rendje. A sarjadó fű illata, a barkákon zsongó méhek hangja megbolondítja a lelket. Eme vágyódás benne van a levegőben. Azt szagolja Legény is, aki egy nagy fehér farkasölő a kátai gulya mellől. Hatalmas kétéves kuvasz. A nagyobb idősebb társai elverték, mert folyvást kerülgette a kevés szukát.
Nekivágott hát a vidéknek, pár után. Benézett a tanyákra, szállásokra, de mindenhonnan elzavarták, ember is, de főleg helybéli kutyák, mik néha tízen rohantak rá, űzték el, hogy utána egymásnak essenek fene felajzott kedvükben.
A Gólyaszálláson meg éppenséggel egy nagy, göndör fekete anyakoca futtatta meg, malacait féltve. Most, füle után Kisecsed felé vette a járást, mert onnan sok vonyítást, ugatást libbentett ide a szellő.
A domb alatti égeres szélén egy valóságos legény jött szembe vele. Ahogy egy vesszővel a bokrokat csépelte és haragosan csapkodta a levegőt, látni lehetett hogy hasonló ügyekben mászkálhatnak. Bár neki nem volt annyira biztos az út, mert bizonytalan idők járnak, könnyen beletalálkozhatott volna törökbe, haramiába. De őt ez nem érdekelte, most meg hogy elhajtották a Hajagos jány mellől, főleg. Ismerte a környéket, a Keskenyen volt libapásztor, el tudott tűnni a mélyesekben gyorsan mint a csúszó.
Hogy miként találkoztak volna máskor, nem tudni. A kuvaszt nem érdekelte, egy farkasölő nem félt egy ekkora embertől, a vesszőtől sem igen. A fiú viszont mérges volt, így oktalanul rásuhintott a kuvaszra, aki ezt nem tűrvén megmarta a karját, úgy hogy az hanyatt esett. Meg is ijedt hirtelen, most mi lesz? De a fehér kutya otthagyta. A legényke felállt s látta, hogy a dombon egy juhász odainti. A férfi figyelte az esetett, megnézte a tépést a karján, meghintette kis sóval az iszákjából, majd üstökön verve a fiút megfedte
– Hej ecsém, a te eszedre is lenne kucsma egy egérből! Barkázáskor belékötsz egy ilyen koslatóba?
Az tudta is hogy igaza van, meg érezte is, de csak morgott valamit, bólintott és ment tovább a vére után.
emtévé
