A fasorban, mint ölésre kilőtt golyó süvített
a szél, és két villám halálos egyesülése
véget vetett egy fűzfa életének.
Az égzengés összezavarta a Tavon
a hullámok partitúráját, amitől a kimerült
vízibuszok élettelenül csapódtak a parthoz.
A csillagokat titokzatos képekbe szőtte az éj,
és véremre szabadította a félelem vámpírjait.
Neved tartottam eléjük fegyverként.
Ujjaim közül, akár a víz, elfolyt a halszagú idő,
s a könnyeimtől sós levegő rozsdarózsákat
tetovált a fémek testére.
De amikor a szavak mezején megfogant a pillanat,
nyugodt voltam, mint a batisztkendő, mielőtt felitta
csecsemő unokám homlokáról a keresztvizet.
emtévé
