Nyugtalan vagyok. Távoli dolgok után sóvárgom.
Lelkem útra kél a messzeség köntösét érintő vágyban.
Ó, messzeség, varázsfuvolád hangja hív!
Elfelejtem, mindig elfelejtem,
nincsenek szárnyaim, hogy repüljek,
örökre a röghöz vagyok kötve.
Mohó vagyok és éber, idegen földön idegen vándor.
Fuvallatod elér, s hiú reményt suttog a fülembe.
A te nyelvedet mint sajátját ismeri a szívem.
Ó, te messze keresendő, varázsfuvolád hangja hív!
Elfelejtem, mindig elfelejtem,
nem ismerem az utat,
és nincs szárnyas lovam.
Kedvetlen vagyok, vándor saját szívemben.
A vágyódás óráinak arany ködében
milyen mérhetetlen megjelenési formádat imádom
az ég kékségében!
Ó, legtávolibb vég, varázsfuvolád hangja hív!
Elfelejtem, mindig elfelejtem,
a házban, ahol egyedül lakom,
minden kapu be van zárva.
Kopácsy Margit fordítása
kép Edit Álomvilága
emtévé
