Felmegyek a hegyre, könyvvel vagy anélkül, a forrásból vizet hozok, megkapálom a krumplit, az epret vagy a szőlőt. Ha valaki nézne, azt mondaná, a világ legszorgalmasabb embere vagyok.
Pedig játék.
Nyáron homokvárat építek.
Nemigen akarok hasznot abból, amit teszek, legtöbbször nincs is belőle.
A jövőre nemigen gondolok.
Nincs rá fantáziám.
És ez az, amit klasszikus életmódnak nevezek, nem szívom ki előre a pillanatok mézét.
Azt teszem, amihez éppen kedvem van.
Ha szokásaim mégis alakulnak, azokat nem a gond formálja, hanem az öröm.
Ami előre irányul, az mindig baj.
A pillanat részegsége a legmagasabb.
Álltál már az erdőben a fák lombján átszűrődő remegő fényfolt előtt?
Akkor tudod, mi a pillanat.
szöveg Hamvas Béla
kép Pataki Takács Edit
emtévé
