Pálfalvi Dorottya A SZÍNÉSZ

 

Színház az egész világ…
színész vagy álmodban, álmatlanul
színész vagy nappal, s éjszaka
sötétség leple hull játékodra tán,
de te tudod,
meg kell mutatnod ami fáj, ami éget
hogy lássa – aki kívülről látja –
mi hevül belül,
mi feszíti lelked.
E kihűlt világ forrongása,
oly halovánnyá lett mára,
de itt a színpadon,
itt égnek még a fények,
s tekintetek tüze melegít
szívek szakadnak, dalok fakadnak
vágytól remegő sóhajok,
s halál…
A színpadi halál, halálabb a valódinál
mert meg mersz halni,
feltámadásod nem ígéret csupán,
s szíved bátor maradhat,
nem féli a nem ismert tartományt.
A szerelem s az ígéret örökké tart.
Ma is, holnap is.
Hamis csalóka fény?
Lehet, de nem ismerek igazabb szerelmeket.
Az igazi vég – a rivalda kihunyása
s az egyszerű világ hétköznapisága…

emtévé