Épp oly csodás és épp oly rejtélyes, mint az éjszakai égbolt. Olyan titkokat őriz, amelyeknek a mai napig keressük a kulcsát. Kutatásainkkal csak a felszínét karcolgatjuk a benne rejlő élet felfoghatatlan sokféleségének és komplexitásának. A kapu ott van mindenki előtt, amin át betekinthet. Ez nem holmi tárgy, nem egy szekrény, amely átvisz Narniába, hanem a kíváncsiság és a megismerni vágyás összefonódása, amely tágra nyitja szemünk. Ezt a kaput nyitom én résnyire minden képpel.
A mérsékelt öv egyik csodája a négy évszak körforgása. Az erdő fái számára egy év olyan, akár egy dolgos nap az ember életében. Kikeletkor ébredni kezdenek, lassan felöltöznek, áprilisra munkához látnak, élnek, táplálkoznak, lélegeznek, ősszel átöltöznek, felkészülnek a hosszú éjszakára, majd nyugodni térnek.
Változik a táj, vetkőzik az erdő. Október ecsete vidám színekre festette a nyár üde zöld lombjait, november esője és szele pedig lesegíti a ruhát, mielőtt eljő a téli szunnyadás. Az égerek még dacolnak az ősszel és makacsul ragaszkodnak méregzöld lombjaikhoz, ugyanakkor a bükk és tölgy már aranybarnára, a gyertyán pedig szikrázó sárgára váltott.
Az erdei szőnyeg millió színéből csak imitt-amott világlik ki néhány zöld sziget. Ezek az ezeréves mohos hátú sziklák az állandóságot képviselik az erdőn, s bár nyárra megfakulnak, elvésznek a dús aljnövényzetben, az őszi és tavaszi esők életre hívják őket. Akkor is kitartanak, ha jég csipkézi vagy hó födi be a tájat, miközben az avar színkavalkádját lassacskán elemészti a tél…
Az enyészet pedig már ott settenkedik a nyirkos levelek alatt. Az erdőben nincs szükség seprűre vagy tisztítóra. Láthatatlan fonalak kuszasága szövi át a levetett szennyest, miközben milliárd soklábú parány is munkához lát. Mi pedig csupán annyit látunk ebből, hogy színes-szagos kalapok ezrei bukkannak elő a levelek közül. Gombák mindenfelé. Pirosak, barnák, sárgák, zöldek, szürkék. Megannyi szín és forma. Duzzadó pöfetegek, elegáns őzlábak, karcsú kígyógombák és cirádás taplók. Egy burjánzó csoport itt, egy boszorkánykör amott…
Azt azonban észre sem vesszük, hogy a gombák valójában minden létező helyen ott vannak. Minden lehullott ágon és levélen. Penész- és nyálkagombák színes és színtelen telepei serkennek a legapróbb törmeléken, s az óriás kalaposok tövében megbújnak még jóval apróbb ernyőcskék is. Ezek a színtelen, csillámló csengettyűk ragadtak meg engem ma leginkább – apró fák voltak egy levél felszínén: egy erdő az erdőben.
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
