Köd előttem
Ahogy a nap első sugarai békésen kelnek,
Úgy terül el, szállong a köd a hegyeken,
Völgyek és dombok hajlatai közt,
És én, itt vagyok bennük, velük együtt,
S lépteim hangja is alig hallik,
Mintha puha paplan költözött volna a tájra,
És a tükrös homályon olykor átlátva,
Kinyújtott karú fák, csennek
Laza pamacsokat a ködökből csendben,
Hogy apró, csillanó cseppenként, a rét
Virágit ékítsék egyenként, élő gyémántként,
S köztük, mint ott felejtett csendes lelkek,
Marhacsordák lassan legelnek,
S nyakukban kolomp koppan halkan,
Az is csak ahogy fejük billen, lassan,
Amint komótosan kelnek át a réten,
És a bokrokról madarak röppennek éppen
Általuk, most oly béke van e tájon
Ha tehetném se lehetne jobbat kívánnom
Majd a szürke, borongós, békés csendbe,
Egy közeli templom harangja kondul
Jelezve véle nékem
hogy mára lassan hazaértem…
2016. Október 11.
kép és szöveg Régeni János
emtévé
