A reggeli kertben úgy bolyongtam, mint éhes
isten, mint kószáló, szomjas halhatatlan.
Csak szalmaszálat szívtam, és csakis
gyöngyházfény harmatot ittam.
Tobozok voltak az én szobraim, és rőt
fasor volt az én gyapjas nyájam.
ruhát rám szőke patak szőtt,
szerető madarakkal háltam.
Most ismét itt vagyok a reggeli kertben.
Sétámat sípon játszom, s az éjszaka
rám borul forrón, fodros szerelemben,
mint csillagokkal rakott szoknya.
De halandó vagyok. Éhem hús, ha oldja,
szomjamra csak vér és bor adhat enyhet.
Embernek szült a Föld, s hogy jót adjak vissza:
emberként járom a reggeli kertet.
kép Edit Álomvilága
emtévé
