Testben maradni haláig lehet
fémes érzetek, hideg merev,
mint a falusi kocsma söntéspultja
borcseppek teszik cseppfolyóssá,
s a mosogatórongy bambán felissza
mint a szódafröccsöt
merev, mint a ravatalozó deszkája
s hideg, mint a lelketlen halál
az emlékek furcsa, tompa máza
megélteké, meg nem élteké…
simulhattam volna karodba,
térdemen fűszálnyomok
de nem simultam, s most sem fogok.
Maradásra késztet mégis szavad
szád bor s dohányszagú, hangod rekedt
érzem lelkedet…
milyen szép lenne a múlt, ha lenne
a közönyös lassan olvadó jelenben
álommá szenderülve
vékony szemhéjunkon felderülve
mikor behunyorog a Nap a réseken
velem, veled…
a fűnyomos térd,
tértől, időtől távolodva
nincs sehol,
az emlékek illata porszagú
könyvtárpadló nyikorgású
s a buborékok megtapadnak
a szódásüveg falán, hogy hirtelen
elváljanak a hűs üvegtől
elszántan vetődve a semmibe,
szétpattanva benne,
ennyire futja erőnkből…
kép Katerina Plotnikova
emtévé
