Meddő talajra ért kívánság nem ver gyökeret.
Egy új év közeleg.
Koccan pohár.
Kíván a szív.
Lélek sző álmokat.
Szem, szembe néz.
Kéz, kéz után nyúl.
Marokra fog elcsúszó sóhajtásokat.
Fordul a világ, állandó körben.
Végtelen elnyújtott időben.
A sors szorgos keze nem áll meg.
Ki tudja miért vetett, saját mesénkből
másoknak ágyakat.
szöveg Bélay Krisztina
kép Pataki Takács Edit
emtévé
