Fogynak. Drámai mértékben.
Van aki nem veszi észre, bár hiányuk oly szembeötlő, hogy szinte lehetetlen nem észrevenni mennyire megfogyatkozott az élővilág, úgy am block.
Az azért tényleg mindenkinek fel kell, hogy tűnjön, hogy egy hosszabb vidéki út után nem kell szélvédőt mosni az autón. Alig harminc éve, nem győzte az ember spriccelni a bogártetemeket az ablakról. De ma – semmi.
Lehet ennek örülni, csak ez egy hatalmas ökokatasztrófa nagyon is szembeötlő jele.
Azt ugye tudjuk, hogy minden mindennel összefügg.
A természet úgy van kitalálva, hogy egymásra épülő rendszerben képes csak létezni.
Ez alól sajnos az ember sem kivétel, akkor sem, ha szeretné magát ebben a tévhitben ringatni.
Vállvonogatás, és felelősségáthárítás – miszerint én úgysem tehetek egyedül semmit!!! – helyett nézzük meg, mit tehet mindenki egyénileg, amivel nagyon sokban hozzájárulna a helyzet megfékezéséhez.
A legelső és legfontosabb, hogy ha már nem használsz, legalább ne árts!
Ne kergesd, ne irtsd az állatokat csak azért mert neked nem szimpatikusak. Nem az ember dolga hasára ütve eldönteni mi hasznos szerinte, és mi káros.
Minden élőlénynek helye és szerepe van az ökoszisztémában.
Városon nehezebb tenni valamit, de etetni ott is lehet a madarakat, az ablakokba, erkélyekre – főleg a parkosabb részeken – érdemes kitenni madáretetőt.
A parkokba ki lehet helyezni madárodukat, de ehhez előbb nem árt utánanézni milyen állatok élnek a környéken (és itt most nem a szomszédokra gondolok).
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei szívesen nyújtanak erről tájékoztatást az ország minden pontján.
A falvakban magától értetődő lenne a vadon élő állatok gondozása, és tiszteletben tartása, de drámai a helyzet minden téren.
Mivel jóformán megszűnt a kiskertekben az állattartás egy csomó vadon élő madárfaj a kihalás szélére került, mert egyszerűen nem jut táplálékhoz. A falvak minden négyzetcentiméter földet eladtak, beépítettek, fölszántottak. Ami maradt, azt meg ész nélkül kaszálják.
A rend jegyében minden bokros részt kiirtanak, minden kerítésen kihajló ágat levágnak, minden árokpartot lebetonoznak.
A kertekben sportgyep, tuja és viakolor váltotta föl az ősnövényzetet. Ember legyen a talpán aki képes szedmi egy csokor vadvirágot.
És akkor mit tehet az ember, ha segíteni szeretne ennek a rémálomnak a megállításában?
Először is a kertjében hagyjon teret más élőlénynek. Azzal, hogy az ember birtokol egy darab földet, nincs jogcíme arra, hogy minden élőlényt kiirtson maga körül. Legyen egy kis kaszálatlan zug, ahol nőhet néhány vadvirág. Legyen néhány bokor ami virágzik, és terem is valamilyen madáreleséget. Legyen legalább egy madáretető, amit meg is töltünk eleséggel rendszeresen. És legyen egy itatótál, ahol a szomjukat olthatják a madarak és a rovarok.
A permetezés mára népbetegséggé nőtte ki magát.
Én minden körülmények között a vegyszermentes kertre szavazok!
Nem igaz, hogy nem lehet permetezés nélkül kertészkedni. A kert egy önálló ökoszisztémává alakul pár év alatt, egymásra hangolódnak az állatok és a növények, s innen kezdve békén kell hagyni és csodálatosan működik magától. A permakultúra erre a szisztémára épül.
A kötelezővé tett kaszálás mára szinte kiirtotta a vadvirágokat, ami élőlények ezreinek nyújtott táplálékot, nem beszélve lélekemelő szépségéről, ami szintén nem elhanyagolható szempont.
A döntéseket, rendeleteket emberek hozzák, nem az jóisten, úgyhogy ezeket meg lehet változtatni, főleg ha kárt okoznak.
A parlagfű hisztéria a néphülyítés magaiskolája, és remek bevételi forrás a kaszáló cégeknek. A parlagfű – mint neve is mutatja a parlagon nő, mert imádja a tarra vágott földet belepni. Vicces, de ahol nem kaszálnak, ott nem nő.
Én szívem szerint elindítanék egy kampányt a vadvirágos utakért és kertekért.
Lehet csatlakozni magánszemélyeknek, intézményeknek és önkormányzatoknak.
Nincs első díj, se pénzjutalom,
van helyette viszont méhzümmögés, pillangók röpte és madárdal.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Zsoldos Árpád
emtévé
