Vannak dolgok, amik kimennek a divatból, és vannak dolgok, amik egyszerűen eltűnnek a süllyesztőbe a korok változásával az évszázadok során.
Nem volt mindig irodalom. Hosszú ideig csak mesék és történetek voltak, amiket mesélők meséltek, és pár ember hallgatta, legfeljebb egy kisebb csoport. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy ezeket le is lehet írni.
A színdaraboknak sem volt mindig leírt szövege, vicces helyzeteket játszottak el a színészek, rögtönzött módon, színdarabok csak jóval később születtek.
Sőt a filmeknek sem volt előre megírt forgatókönyve, először csak egyszerű élethelyzeteket rögzítettek, és a közönség a nézőtéren félreugrott, amikor szembejött vele egy vonat.
A XXI.század beköszöntével alapjaiban változott meg a világ.
Semmi sem olyan többé, mint előtte, és a most felnövekvő nemzedék szinte semmit sem tud értelmezni az előző század eseményeiből.
Tegyük hozzá, nem is akar.
A technika rövid idő alatt elérte, hogy az emberek a köldökzsinór elvágása után, az első pellussal együtt az okostelefont is megkapják, a köldökzsinór új virtuális formájaként.
Ez körülbelül annyira hatásos, mintha egy csomó pávián közé betennénk egy robbanószerkezetet. Előbb-utóbb – nem tudván értelmezni mi az -, fel fogják robbantani magukat a környezetükkel együtt.
Technikát adni az emberek kezébe tudás nélkül, annyira rémisztő, hogy az értelmesebb tudósok a világ összeomlásának a rémképét festik, a még olvasni tudó, és akaró emberek elé.
De rettegéssel nem oldunk meg semmit.
A XXI. században született generáció képtelen értelmezni a XX, vagy a XIX. századi irodalmat, hogy a korábbi korokról ne is beszéljünk. És mivel képtelen értelmezni, nem is akarja. Nyűg neki, és lepattintja magáról.
Az iskolában kötelező irodalmat kikopizza egy pár mondatos összefoglalóból, és mivel valójában senkit sem érdekel, hogy olvasta-e, ha visszaböfögi azt a pár mondatot, summa cum laude is végezhet.
Évtizedek óta ugyanazt tanítják irodalmi anyagként az iskolákban.
Most komolyan, egy 2019-ben nyolc éves gyerek mi a jó fenét tud kezdeni a Kincskereső kisködmönnel? Vagy egyáltalán bármivel?
A Rómeó és Julia mennyire érint meg egy ma 13 éves lányt, aki már pornót néz, műkörme van, fogyókúrázik, és azon gondolkodik, hogy az első alkalommal műmellet csináltat, mert akkor majd sztár lesz és milliomos.
És nemcsak a régi korok irodalmával van baj, hanem a mostanival is.
Ha csak nem forgatókönyvet ír valaki, akkor ki fogja elolvasni?
Ne ámítsuk magunkat, pár éven belül semmit sem fognak olvasni az emberek.
Egyes iskolákban már megszüntették az írásoktatást.
A fiatalok hosszú évek óta félanalfabétaként jönnek ki az iskolából, a szövegértés, és az absztrakció képessége nélkül. Nekik tök fölösleges írni.
A filmipar gyakorlatilag az ördög szolgálatába állt.
Nem kell nagy tudomány, hogy ezt észrevedd. Ha csak az elmúlt húsz év filmtermését nézzük át nagy vonalakban, föl fog tűnni, hogy a horror, pornó, thriller filmek aránya mennyire eltolódott a normális, azaz hétköznapi élethelyzeteteket bemutató filmekhez képes.
Szinte nincs film, aminek ne lenne alpári a stílusa, a beszélgetés zöme tőszavakból és káromkodásból áll, a cselekmény az agresszióra épül, ahol a konfliktusokat kizárólag erőszakkal lehet megoldani.
A rettegés foka szerintem már nem fokozható, de újabb és újabb filmek bebizonyítják, hogy mégis.
Teszik ezt előszereplős és animált változatban egyaránt.
Ma is vannak mindenki életében belső drámák, csak az emberek ezeket nem érzékelik, megoldani pedig végképp nem tudják.
A filmek erőteljesen hatnak az emberi elmére.
A sorozatok főleg. Azt a hamis érzetet keltik, hogy benne vannak, ők is részei a cselekménynek, pedig csak nézői.
Mivel a valóságos emberi kapcsolatok szinte a minimális színt alá süllyedtek, nincsenek megoldókulcsok a hétköznapi életből, csak a filmekből lehet merítkezni.
A virtulális világ másik átka a 3D-s szerepjáték.
Hol veheti föl ezzel a versenyt a valóság? Aki játszik, az lehet aki csak lenni akar, akkor, amikor akarja. Úgy nézhet ki, ahogy akar, bárkit megölhet, bárkivel szexelhet, bármilyen kalandban részt vehet büntetlenül, a kész, “személyre szabott” panelek segítségével. Ezek ugyan valóban változtathatóak, de csak a tervező által megadott kereteken belül, tehát a történet eleve fantáziagyilkos. Ezzel együtt ez egy ingergazdag világ, ahol egy perc alatt ezerszer annyi dolog történik, mint a valóságban.
De ha ez így van, ki akarja a szar, szürke, dögunalmas életét élni a valóságban?
Az irodalom elvesztésének legnagyobb hátránya, hogy az emberek elvesztik a fantáziájukat.
Ezzel gyakorlatilag teremtésképtelenné válnak.
Ez viszont a világtörténelem legnagyobb rabszolgatársadalmának kialakulásához vezet.
Mindig lesz pár, az átlagnál sokkal okosabb ember, aki észreveszi a réseket a rendszerben és kihasználja a lehetőségeket.
Az emberiség leigázásának pedig a legtökéletesebb módja, a szellemi leépítés, és a kreativitás kiiktatása.
Agyhalott zombikkal – akiknek elég a virtuális konzerv világ, mert a valódiról azt sem tudják, hogy létezik -, bármit meg lehet tenni.
Bármit!
És meg is teszik. Elég kinézni egy pillanatra a telefon mögül, hogy lássuk.
szöveg Pálfalvi Dorottya
emtévé
