Fehérre festettél, pedig színes vagyok.
Vörös bársonyfotelben, össze húzom magam.
Egészen könnyűre,
mint gombóccá gyűrt selyem kendő.
Ha nyakadba kötnéd, rád fonódna,
hangod sem maradna.
Az én nyelvemen tudnál csak szólni mások felé.
Finom lennél, illatos.
Szeretnének téged is,
elvesztenéd minden kérgedet.
Nap ölelne,
virágba borítanád az erdő mohos alját.
Madár fészkelne tenyeredbe,
új életet kelteni.
szöveg Bélay Krisztina
emtévé
