Mióta keresem, kutatom, várom már ezt a pillanatot… És mit hoz a sors, mondhatni itthon találom meg
Van itt egy kis tavacska Békásmegyeren, Gőtés-tónak nevezik, gondolom, hajdanában valóban gőték lakták (talán még ma is). Kijárási korlátozás ide vagy oda, ellepték az emberek. Kik piknikezi, kik tollasozni, vagy egyszerűen csak ücsörögni látogattak ki, gyerekek szaladgáltak mindenfelé. Nagyon kerestem azt az eldugott zugot, ahol nem szúrok szemet az embereknek, és békésen lefekhetek a tópartra egy órácskára, hassal a cuppogós sárba, arccal a víztükör felé, hogy fejemet teljesen a fényképezőgép és a derítőlap mögé temessem.
Egy darabig még hallottam az arra járók fura megjegyzéseit arra vonatkozóan, hogy vajon hajléktalan vagyok-e, vagy egyszerűen alkoholista, sőt, egy kislány még azt is megkérdezte a szüleitől, hogy a bácsi haldoklik-e… Érdekes módon azonban épp egy csapat gyerek volt az, aki mégis felismerte bennem a fotóst. Éreztem, ahogy elborítanak a fűzfán fürtökben lógó kakukknyálból potyogó vízcseppek, és ahogy hangyák masíroznak a testemen mindenütt, fel a karomon, be a pulóverem alá, de aztán a keresőn keresztül végre megláttam a vízfelszínt, óriási nagyításban.
A víz fotózásának egészen különös varázsa van, minden milliméterrel másként domborul, másként tükröződik a felszín, a legapróbb érintésre is hatalmas hullámok kelnek és szédítő sebességgel kavarognak a látótérben a mikroszkopikus méretű állatok. S bizony, belőlük nem volt hiány! Kisebb és nagyobb gömböcugrókák pattogtak és kergetőztek, néha lassan bemasírozott a képbe egy-egy termetes vízi ugróvillás, majd óriásinak tűnő robajjal csapódott odébb. Olykor kidugta hátát a víz alól egy szitakötőlárva vagy pióca, s Loch Ness-i szörnyként vonaglott végig, utat vágva a műkorcsolyás apróságok seregén, majd az egyik pillanatban megláttam őket…
Nem egyet, nem kettőt, de legalább ötvenet. Vidám párok szaladgáltak fel-alá a növényzeten, vagy épp siklottak a vízen, csápjaikkal összekapaszkodva. Az apró hímek körüludvarolták a nőstényt, s ha az megfelelőnek ítélte a produkciót, homlokukat összedugták, csápjaikat finoman egymásba kulcsolták, és a termetesebb nőstény a magasba emelte a parányi hímet. Perceket töltöttek együtt, szoros ölelésben, lassú táncban, majd az intim pillanatok elteltével a nőstény lágyan leengedte udvarlóját, amely egy cseppben kiválasztotta saját magjait, végül a nőstény magába fogadta a cseppecskét.
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
