Lullabie May ALMACSIGA

 

Éjjel egy koppanásra ébredtem.

Az almacsigám öngyilkos lett. Vagyis csak próbálkozott, mert amikor visszadobtam az akváriumba, még élt valamennyire. Annyira legalább is, hogy magára csukja az ajtót.
Pocsék éjszakám volt.

Szar ráébredni, hogy nem akar velem élni.

Mondjuk, tényleg elég fura egy kapcsolat a miénk. Tökre eltér a személyiségünk. Ő olyan: slöp-csusz, én meg tudod, olyan: tadam-bumm. Mindig is volt köztünk valami, ami valahogy nem engedett közel kerülni. Tudod, mintha egy üvegfal mögül figyeltük volna egymást, és ha közelíteni akartam, akkor valami megálljt parancsolt. Sose tudtunk igazán mély kapcsolatba kerülni, pedig én nagyon igyekeztem. Takarítottam, etettem, de ez is: teljesen más kajákat szeretünk, és azt is észrevettem a múltkor, hogy amikor filmet néztünk, tökre nem érdekelte. Nem is figyelt. Szóval, lehet, hogy a teste ott volt, de tuti biztos, hogy az agya valahol máshol járt.

Tény, hogy nem mindennap beszélek vele.

De könyörgöm, mit mondjak valakinek, aki még azt se kérdezi meg, hogy hogy vagyok? Pár napig nem szólok hozzá, és öngyilkosnak kell lenni? Ha meg megmentem, akkor nem is hálás, hanem depresszióba süllyed és magára zárja az ajtót? Milyen kapcsolat már ez?

Talán tényleg nem illünk össze.

Lehet, hogy hagynom kellett volna, hadd menjen, vagy haljon meg, ha meg akar. Talán talált egy hozzá hasonlót, és ahhoz igyekezett. De akkor nem az a korrekt, hogy szól, hogy „vége” és nem így éjjel, titokban próbál meg lelépni? Micsoda egy állat!

emtévé