Az elmúlt napokban víz által rabul ejtett apróságokat mutattam meg, és nagyon sokszor felmerült a kérdés: vajon megmentettem-e őket? Ám szintén felmerül a kérdés, hogy helyes-e beavatkozni? Legutóbb épp egy atka ragadt egy harmatgömb fogságába. Valószínűleg épp egy olyan atka, amely ízeltlábúakra kapaszkodik, s bár nem parazita, gyakran tömegesen jelenik meg különböző rovarok szemén, hogy az ott kiválasztott anyagokat fogyassza. De lehetett volna akár egy kullancs is. Akkor is megfordul a fejünkben, hogy meg kellett volna menteni?
Persze ezek tipikusan olyan helyzetek voltak, ahol nem egy ragadozótól mentjük meg a prédát, vagy egy parazitától a gazdát, hanem csupán egy bajba jutott állat életét, amitől semmi más nem szenved el kárt…
Vagy mégis?
Lehet, hogy megment az ember egy parazitát, amely majd egy másik állat pusztulását okozza?
A kérdés: meg kell-e mentenünk az állatokat a természetben?
Feladata-e ez egy természetfotósnak?
- Meg kell menteni a patakban sodródó fiatal vaddisznót?
- Meg kell menteni a fulladástól az elmerült atkákat?
- Meg kell menteni az oroszlántól a gazellát?
- Meg kell menteni saját macskánktól a vörösbegyet? És vajon az egeret?
- Meg kell menteni a pók hálójába akadt pillangót?
- Meg kell menteni a bogarat, amin nyüzsögnek az atkák?
- Meg kell menteni a gyíkot, amelyben ötven kullancslárvát találunk?
- Meg kell menteni a képen szereplő szúnyogot a parazita atkalárváktól?
Vannak egyáltalán jó válaszok?
Be kell avatkozni, vagy hagyni kell, hogy a dolgok a természetes medrükben folyjanak?
Ha igen, miért?
És ha nem, miért nem?
Hol a határ?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
