Én nem tudtam sokáig hogy Istent hol keressem,
merre induljak , csak figyeltem a zajló világot
magamban,magam körül.
Harminc év kellett, hozzád vissza szállni.
Minden más lett, pont olyan mint régen.
Pár könnycsepp, éles hiány a szívben,
egy régi mosoly
a régi hang,
a fonál mi nem szakadt.
Nápoly melege,
Itália mit bizonyosan jókedvében teremtett az Isten,
szerintem egy Vasárnapon,
mikor csak játszania kellett és fürdött a munkája gyümölcsében.
Olyan szép helyre vitt téged az élet.
Igaz távol tőlem, de céllal az bizonyos.
Mert minden, mindennel összefügg.
Én veled, ez szövetség.
Gyermekként kötött egymáshoz minket,
hogy kitartson, akár a hangtalan végtelenig.
Hozzád kellett futnom, hogy visszakapjam ezernyi év melegét,
Sorrento tengerének kékjét.
Hitet az ókori utak, falak, templomok suttogó imáitól.
Így maradtam egyben, nem tudtam csak félig meghasadni.
Ezért tudom hogy velem van minden.
Nincs vesztés.
Egész van.
Lélek a testben,
bezárva,
de nincs lakat.
Szabadon jár, mindig arra
ahol szeretni tud.
szöveg Bélay Krisztina
emtévé
