Imádjuk ezt a szót használni.
Ma mindenki kompromisszumot köt, vagy épp nem köt. A „hivatalos” megítélés szerint az a jófej, aki kompromisszum kész, és lojális a vállalattal, vagy épp a másik féllel szemben. Ez jól is hangzik elvileg, és mi mind baromira szeretnénk jófejek lenni.
Persze a renitensek nem! Azok minden ellen lázadnak. Kapcsolatokat rúgnak fel, és mindenkit elküldenek egy épp abban a pillanatban eszükbe jutó helyre. Idővel gondolkodni sem kell a választékon, mert vannak rutinosan bejáratott helyek, ahová egymást küldözgetik az emberek.
Átkok ezek, még ha nem is tudatosítjuk magunkban.
És akkor még nem beszéltünk a párkapcsolati kompromisszumokról.
Meddig megy el egy ember kompromisszum készségben, és főleg mi motiválja?
Félelem az egyedülléttől, szerelem, szenvedély, szexuális, vagy épp anyagi függés?
Elég tág a paletta ami miatt lehet kussolni.
De nem mindegy, hogy a fogalom alatt a közös megegyezést vagy az egyik fél sárba tiprását értjük.
A közös megegyezéssel nincsen semmi baj, az az együttműködés alapja, és adott esetben az új szempontok figyelembevétele még színesíti is a dolgot, de hangsúlyozom ez azonos értékrenddel, tudással, érzelmi intelligenciával és ízlésvilággal rendelkező emberek között működik.
Ennek az információnak a hiányában, az emberek nem is foglalkoznak azzal, kivel állnak szemben, lehet-e, egyáltalán képesek lesznek-e valaha egészséges harmóniában együttműködni a többiekkel, belemennek minden helyzetbe, mert csak a helyzetet nézik, a körülményeket nem.
Van állásom jajj de jó, pénzt fogok keresni.
Van párom, jajj de jó, nem vagyok egyedül.
De tényleg ennyire egyszerű lenne?
Ha körülnézünk – akár magunkban – látjuk, hogy nem.
Ha nem azonos értékrenddel, tudással, érzelmi intelligenciával és ízlésvilággal rendelkező emberek kerülnek össze valamilyen okból, akkor egy idő után a képlet mindig ugyanaz. Az egyik ledózerolja a másikat. Egyszerűen azért, hogy érvényesítse az akaratát. Ha kellőképpen egoista, vagy primitív – ez alatt az érzelmi intelligencia teljes hiányát értem – akkor nagyon durván teszi, a másik fél lelkét folyamatos nyomás alatt tartva, míg az a félelemtől és fájdalomtól megroskadva enged a brutális erőszaknak.
Nagyon fontos tudni, hogy a lelki terror, sokkal durvább bűncselekmény, mint a fizika, mert a hatása egyrészt sokkal tovább tart, másrészt idővel kihat az ember fizikai állapotára, konkrétan megbetegíti.
A beszélgetéseknek van egy következetesen visszatérő retorikája.
„A” mond valamit, amire „B” azonnal támad. Tök mindegy miről van szó, lehet a legártatlanabb dolog, azonnal megtámadja és pocskondiázni kezdi „A”-t. Olyan szavakkal illeti, amit ép elméjű ember nem nyel le. Ha mégis, akkor addig folytatja, amíg „A” nem reagál. Mert előbb-utóbb fog, és igyekszik megvédeni magát. Ez természetesen olaj a tűzre, és „B” ennek ürügyén mindennek lehordhatja „A”-t, akinek ettől már remeg a gyomra, és a történetünk innen kezdve ádáz veszekedésbe torkollik, ami minden esetben „B” győzelmével végződik. Ennek egyszerű oka van, „A” nem bírja egy ponton túl az érzelmi feszültséget, mert halálosan kimeríti, leszívja az energiáit, míg „B” fürdik ebben a mocsokban, és diadalmaskodik „A” felett.
Ismerős a sztori? Akinek igen, tegye fel a kezét.
Ha „A” vagy, akkor felteszed, ha „B” akkor nyilvánvalóan nem olvasod amit írok.
Tele van a világ érzelmi nyomorékokkal, akik megkeserítik annak a maradék embernek az életét, aki még nem vált azzá. Most lehet elemezgetni, hogy ki mitől vált érzelmi nyomorékká, milyen gyermekkori, vagy épp felnőttkori trauma tette azzá, de sajnos az a tapasztalatom, hogy ezeken az emberek nem lehet segíteni.
Alapvetően azért nem, mert meg vannak róla győződve, hogy velük minden rendben van. Kérnek ugyan időnként segítséget, sőt, sok párkapcsolatot ezzel kezdenek, de ez valójában egy jól bevált álca, amivel újabb és újabb táptalajt találnak maguknak, akit megehetnek energetikailag.
Ha hagyja, jó, ha nem hagyja, és kilép a kapcsolatból úgyis jó.
Nekik mindegy, mert nincsenek érzelmeik.
Tényleg nincsenek, nemcsak mondják. Indulataik vannak. Pusztító erejű dühük, agresszivitásuk, féltékenységük, irigységük, kapzsiságuk, anyagiasságuk – nem kívánt rész törlendő.
Mivel érzelmi nyomorékok, nem képesek felnőni, így nem képesek érzelmi felelősséggel bíró felnőttként viselkedni.
Ennek a legárulkodóbb jele a folyamatos bűnbak keresés.
Mindig mindenki hibás, csak ő nem.
Mindenki egy barom, csak ő nem.
Mindenki mindent szarul csinál, és ő csak azért nem tud folyamatosan kiválót alkotni, mert ezzel van körülvéve.
Minden haragot és indulatot vált ki belőle, ami nem úgy, és nem abban a pillanatban történik, amikor és ahogy akarja.
Ez kicsit szereptévesztett helyzet
De aki ebben él, nyilván nem veszi észre, sőt ezt tartja természetesnek. Abban a pillanatban, amikor erre valaki reagál, mérhetetlen agresszivitást vált ki belőle.
Nyilván különböző intelligencia szinten különböző módon zajlik a történet, minél kulturálatlanabb valaki, annál durvább a nyers fizikai erőszak megnyilvánulása, és minél „műveltebb”, annál agresszívabb a léleknyomorító eszközök alkalmazása.
És most komolyan kérdezem, tényleg azt gondoljátok, hogy ezt a problémát meg lehet oldani azzal, hogy kompromisszumot köttök?
Adott esetben életre szóló kompromisszumot?
szöveg Pálfalvi Dorottya
emtévé
