A függöny résein keresztül beáramlott reggeli napfény.
Az ágyamban fekve néztem a szemem sarkából, ahogy fényes sávokat húzott, megvilágítva a szoba poros levegőjét. Emlékeim kacatjai közt kutatva, úgy éreztem az utóbbi években ez volt a legharmonikusabb reggelem.
Petra kócos fejecskéje, a szomszéd párnán pihent. Jólesően kiegyensúlyozott szuszogása, békével töltötte meg a reggel melegét, amíg a szomszédos szoba magányában, Niki aludta, a lázas betegek, ájulásszerű álmát. Hajnalban párszor felkeltem hozzá, megtörölgetni láztól izzó homlokát és betakargattam, hogy a gyógyszerekkel teletömött gyermek, meg ne fázzon a nyitott ablakon beáramló hűvös, nyáresti széltől.
Az a tény, hogy oly sok idő után megint itthon voltak a lányaim, és ismét gondoskodni tudtam róluk, feltöltött energiával és Niki múló betegsége ellenére, az elégedettség érzetével ajándékozott meg.
Lassan, óvatosan csusszantam ki a hűvös takaró fogságából, hogy Petra még véletlenül se ébredjen fel mellettem.
Az ágy szélén üldögélve, gyors leltárt készítettem a felszínre törő érzéseimről.
Régen éreztem ilyen egyetemes rendet magam körül. Sok hónap tel el az óta, hogy ilyen közelről érzékeljem és élvezzem a gyermekeim társaságát. A szeretet, úgy áradt szét a testemben, ahogy a függöny résein besütő nap melegítette fel mögöttem a vetett ágyat. Kintről, a nyitott ablakon keresztül, a késői nyárban fürdő Káli-medence mindennapi hangjai kúsztak be, a szoba nyugodt csendjébe. A feketerigók reggeli vircsaftjába, a távoli mezőkről idehallatszó traktorok motorhangja keveredett, de még ez is természetesen hangzott, hiszen a nyarak velejárója volt.
A konyha irányából, tányércsörgés úszott be a hangok közé.
Ebbe sikított bele az éttermi kávégép tejhabosítója. Sülő, szalonnás tojás illata áramlott felém, eszembe jutatva azt az elfelejthetetlen tényt, hogy a gyomrom egyre hangosabb segélykiáltásokkal próbálja a tudtomra adni a reggeli szükségességét. Mosolyogva rángattam magamra a ruháimat. Beleléptem a papucsomba, miközben az elmúlt este csendes, családias hangulata még mindig a hatalmában tartott.
Hamar eltelt a nap, amibe több napra való élményt akartam belezsúfolni.
A terasz apró lámpáinak fénykörei, hangulatosan világították meg az asztalok mellett ülőket a kora estében.
A vacsora kezdetére, a Balaton felől kellemes langyos szél söpört végig a tájon, réti vadvirágok fűszeres illatát szállítva felénk. A konyha felől, fokhagymával és rozmaringgal sülő hús, semmihez sem hasonlítható illat orgiája kevergett felénk.
Lányaim a szokásos esti műsorszámot adták elő, a másikat túllicitálva, csipkelődtek egymással, hangosan kacagva. Nevetésük, gyöngyként gurult végig a kaviccsal felszórt teraszon, hogy a téglafalról visszapattanva, körbetáncolja a környező asztalokat.
Apa, a Petra nem hagy békén – hallom Niki kacagó hangját, ahogy húga csiklandozásától virgoncan ugrándozva próbál ülve megmaradni a rönkökből eszkábált padon.
Csajok – hallom az egész napos kirándulás és strandolás után, megfáradt hangomat – próbáljátok már meg, békén hagyni egymást – nem vagyok túl meggyőző, hisz csak ugratják egymást.
Kezemben égő cigarettával, az ingatag asztalon, egy pohár vörösbort próbálok egyensúlyozni kevés sikerrel, nehogy áldozatául essen a játékuknak. Lassan engem is bevonnak, vége-hossza nincsen civódásukba és engedve a kísértésnek, percekkel később már együtt nevetgélünk hangosan, a szomszédos asztaloknál ülők, rosszallásának kereszttüzében. Senkitől nem zavartatva magunkat kacarászunk önfeledten, amíg házigazdánk kezében a gőzölgő ételekkel, az asztalunk felé nem veszi kacsázó lépteit, kellőképpen felcsigázva a gyomornedveinket és kellemes illatokkal csiklandozva az orrunkat.
A lányok tányérján, grillezett halak kelletik magukat, színes salátalevelek és zöldségfélék társaságában. A salátákon, aranyló olivaolaj csillog az esti fényekben, vékonyra metélt szárított paradicsomok üdítő társaságában. Előttem a cserépedényben, friss petrezselyemmel díszített fokhagyma krémleves gőzölög, olajban pirult kenyérkockákkal megszórva. Jó étvággyal esünk neki az ínycsiklandó fogásoknak és hosszú perceken keresztül csak az evőeszközök csörömpölése hallatszik a tányérokon.
Vörösboros poharamat szorongatva, kedvtelve nézegetem gyermekeimet.
Az esti szűrt fény ellenére is, meglátszik rajtuk a délelőtti strandolás és a kimerítő kirándulás nyoma. Barnán fénylő arcukon pirosló nyomot hagyott a napfény, és szemük versenyt csillogott a deres poharak falával, akár ha lázasak lennének. Barnás, lágy csigákba göndörödő fürtjeiket, a Balaton jótékony vize és az egész nap fújó meleg szél, szőkére melirozta. És igen. Komótos, de biztos mozdulatokkal ették az előttük felhalmozott ételeket és végre nem kellett rimánkodnom, úgy mint azelőtt, hogy egyenek egy két falatot legalább.
A vacsora fogytával és az idő előrehaladtával, a vértkívánó szúnyogok raját csalogattuk jelenlétünkkel a teraszra, így alkalmam nyílt végre rágyújtani egy cigarettára, hogy távol tartsam magunktól, a feldühödött vérszívókat.
A vörösborom, már csak emlék volt és a lányok poharaiból is elfogyott lassan az összes gyümölcslé.
Elégedetten és tele hassal üldögéltünk, álmos szemmel figyelve, a körülöttünk vacsorázók bábeli nyüzsgését. Nem sok hiányzott hozzá, hogy a vacsorázók monoton zsongása és a halvány hangulatvilágítás, álomba ringasson minket. A fennálló helyzetet, intésemre, házigazdánk megjelenése oldotta meg a számlával és végre elindulhattunk a szobánk felé.
A lányok, a hosszú, eseménydús naptól kifáradva, alig vonszolták magukat a kavicsokkal felszórt ösvényen. Percekkel később, a fürdőszoba irányából felhangzó hangos vitatkozás és élénk kacarászás jelezte számomra, hogy legalább nem aludtak el fürdés közben. Hamarosan, tisztán és illatozva trappoltak felfelé pizsamájukban, az emeleti szobájuk felé. Elégedetten, tűrték, hogy fáradt arcukat megsimogattam és jó éjt puszikkal halmoztam el. Nagy megkönnyebbülésemre, egyszer sem vetették a szememre, hogy ők már nem olyan kicsi kislányok. Szép álmokat kívánva, lefelé indultam az emeletről, hogy megajándékozzam magamat egy utolsó pohár vöröslő borral.
Poharamat jó háromnegyedig töltöttem és könnyed mosollyal arcomon konstatáltam, hogy mennyire szeretem magam és milyen jó vagyok magamhoz.
A bejárat előtti, bokrokkal körbevett apró terecskén, kovácsoltvas asztal és gyalulatlan faszék kellette magát.
Gondoltam, ha már ilyen jó viszonyt alakítottam ki saját magammal, megérdemlek egy pici éjszakai pihenést. Lehuppantam az egyik székre és meztelen talpamat a langyos kavicsokra helyeztem. Poharamat az asztalra állítottam és mélyet szippantottam a frissen gyújtott cigarettából. Az este, zen neszeivel, végre elcsitult bennem a hosszú nap minden történése. Lányaim viszontlátása és közelsége szeretettel töltötte el a lelkemet. Kívánni sem tudtam volna ennél többet magamnak. A lányok ablakában, kihunyt a derengő narancsos fény, ahogy álomra hajtották fejüket. Fölöttem és a sötétbe burkolódzó ház felett, a nehéz illatú nyári éjben csak a csillagok világítottak apró lámpásként, akár az elszórt gyémántok. A tücskök rázendítettek szokásos ősi dallamukra és a cigaretta apró parazsa, vörösen izzott fel, amikor utolsót szippantottam belőle…
…a hideg novemberi éjszakában, fagyos kézzel, egy utolsót szippantottam a cigarettából és a hűvös szél ellen, összehúztam magamon a pulóvert. A csillagokkal pettyezett égen, telehold bujkált egy könnyű felhő mögött. A hegyek csúcsai a sötétben óriásként magasodtak fölém. Elégedettség töltött el, de végtelenül magányosnak éreztem magamat.
Ott álltam a sötét hegyek között, kidobva a világ legszélére.
Holnap reggel már ott leszek, futott át rajtam az elégedett gondolat és képzeletem vetítővásznán megjelent, a kavicsokból összehordott domb tetején, a Cruz de Ferro magányos oszlopa…
emtévé
