DÉLUTÁNBÓL ESTE
Ahogy a múlt hajlik át szépen a jelenbe,
Úgy lesz itt is lassan, a délutánból este,
Kint hideg szél fú, és az eső permet,
Ha hagynám, a finoman rámeső cseppek,
Áztatnák a testem s most már nyugodt lelkem,
És általa jönne elő bennem, újra éledő, élő erő,
De most másképp lesz, az asztal mellett hagyom,
Elfáradt testem és belül az Égi hatalom,
Tart majd bennem, ízzó fényű, lobogó fáklyát,
S kezembe, a mai este is kerül majd pohár,
Lelkem vidám, s vörösborral telten,
vidám gondolatok ütnek tanyát bennem,
haladva szívemben, mely mindent szeretve fogad be,
Átélt dolgokat, s mind, mit utamon láttam,
Ahol jókedvből, szükségből, megálltam,
Várva, hogy lelkem megint érezzen, mindent újra,
Mint akkor, ott a ködös, távoli, oly valótlan múltban,
Fent az O Cebreiro szürkés, ősi kövei között,
Hol akkor oly hihetőn állott,
Akár most, e borral telt pohár, előttem itt, az asztalon,
Hol e sorokat írom s köröttem barátok,
Mint ott fenn, a szeretett Bakonyban,
Hol a lelkem otthon talált a sűrű vadonban…
Itt most fellegek úsznak a kék egen,
S az óceán habjai zúgnak, fodrozódnak,
Megtörve a sziklás partok között,
És elsimulnak,
mint a gondok, mikor megoldódnak
kép és szöveg Régeni János
emtévé
