A nappali nyüzsgést, a homokvárat építő gyerekek zsivaját felváltja a nyugalom és a sötétség, néhány ottfelejtett nyugágy hever csupán csendesen, hallgatva a hullámok halk morajlását. Aztán egy távoli tavernában felcsendül egy ismerős dallam, Zorba, a görög hangjai szállnak az esti szellő szárnyán, elsiklanak az összecsukott napernyők között, megborzolják a kristályvirágokat, majd lassan bekúsznak egy eldugott zugban romantikázó pár fülébe, hogy felébresszék egy elmúlt zakynthosi nyár forró emlékeit, és összebújásra sarkallják a fiatalokat.
Csak ketten ülünk a kellemesen hűvös homokon, észre sem véve, hogy a part újra megelevenedik.
Nem távoli országok népei, hanem helybeliek.
Nem napozni, csupán élni vágyók.
Nem két, hanem sok-sok lábon szaladgáló lények lepik el a partot.
Apró, törékeny, áttetsző testű rákok futkároznak és szökdécselnek a part mentén, a sós párától felüdülten, ehető törmelék után kutatva.
Nézzük őket egy darabig, majd egyszer csak valami sötétnél is sötétebb árny csapódik közéjük. Szárnyakon érkezett a kezünkben pislákoló fényre, s villámgyorsan, szökkenve-röppenve ered az egyik közeli apróság után. Hatalmas rágók villannak, s a pillanat törtrésze alatt véget is ér a tusa. A ragadozó megdermed.
Nem véletlen nevezi az angol „tigrisbogárnak” ezt a lényt, hiszen a rovarok közt igazi nagyragadozó, nem sok vetélytársa akad, s ami a hatalmas, erős fogú rágók szorításába kerül, nem jut ki onnan többé.
A kis ráknak most mégis szerencséje volt. Két lábát elvesztette ugyan, de az utolsó pillanatban, egy jól időzített ugrással sikerült megmenekülnie, a homokfutrinka pedig egy ideig vacsora nélkül maradt.
Cicindela sp. – Homokfutrinka faj
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
