Ez tipikusan az a kategória, amiről első ránézésre azt mondja a rutinos természetfotós, hogy igazi kamukép, sőt, talán nem is élő állatokat állított be a fotós, ha pedig igen, akkor biztosan nagyon sokáig rendezgette őket, neadjisten valami abszolút etikátlan dolgot tett velük (hiszen élőlényekről, ráadásul védett lényekről van szó). Éppen ezért félve is osztom meg, de ketten is tanúsíthatják, hogy mi történt itt valójában
Valójában az történt, hogy a Rám-szakadék környékén találtunk néhány frissen kivágott bükköt, és elkezdtünk keresgélni, hiszen mostanában van szezonja a legtöbb nagy termetű, csodás cincérfajunknak, s bizony a keresést siker koronázta! Kisvártatva meg is pillantottam egy óriási gyászcincért az egyik rönk oldalán, néhány pillanat múlva pedig egy apróbb havasi cincér hímet, szinte ugyanott. A gyászcincért kézbe vettem, hogy megmutassam a többieknek, aztán néhány fotó erejéig rásétáltattuk egy gomba kalapjára, amit aztán úgy szorított csaknem egy órán keresztül, mintha kötelező lett volna, hihetetlenül békés és nyugodt volt. Aztán csupán pár lépésnyire a két cincértől rábukkantunk egy önfeledten kergetőző havasi cincér párra, azt sem tudtuk, hova kapjuk a fejünket…
Ide-oda szaladgáltunk a két rönk között, hol a megkapó szépségű, mozdulatlan óriást, hol az izgága párt fotózva, amikor is a magányos, apró havasi cincér hím úgy döntött, szintén a gombát választja pihenőhelyül, s komótosan felsétált a gyászcincér hátára…
Egy-két percig álltak így együtt, békésen, végül az apró havasi tovább libbent és eltűnt a fák között…
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
