Már gyerekkoromban hozzám nőtt, és fiatalon is mindent megtettem, hogy ne bántsák. Barátaimmal őriztük és kezeltük a kedves sziklagyepeinket, erdőinket. Bújtuk a nádasokat és tisztásokat vágtunk a teknősöknek. A szeretett hegyeink között, az odaépített aszfalt útra tereltük a patakot, hogy szétmossa azt a gyalázatos sávot, amin a fáit elvitték.
És fiatal voltam, mikor barátommal fent járva, egy szurdokban halk dallamokat hallottunk. Felmásztunk a tetőre, ahol a sziklán, egy öreg ült, mellette kockás abroszon kenyér, szalonna, hagyma. És tárogatón játszott. Néha letette és mosolyogva szétnézett. Az érzés, ami akkor eltöltött, úgy beleégett a lelkembe, hogy azóta is sajog. Az öreg kérges tenyere mellyel leszedte, amit ez a föld adott neki és a talpa, ami erősebb gyökerekkel kapaszkodott, mint a fák! Ez maga a hazaszeretet.
Nem az ország, nem a nemzet, hanem az igazi éltető, nevelő és nyugalmat adó Haza!
szöveg Somlai Tibor
emtévé
