Pálfalvi Dorottya ADVENT

 

Karácsonyi Őrület.

Olyan tömeg, ami fölfoghatatlan ép ésszel, hogy fér be egy-egy áruházba ennyi ember. A parkolóban benzinpazarló körözés eredményeként sikerül egy hirtelen megürült helyre bevágódnom, rallyversenyzőket megszégyenítő rutinnal. Még mielőtt félreértené valaki, nem a „kimibőlvesztöbbet” című társasjátékhoz igyekeztem kapcsolódni, csak egy barátommal próbáltunk központi helyen találkozni, egy rövid időre, ami mindkettőnknek útba esett.
Előttem jól öltözött pár nyomakszik befelé az ajtón, látszik rajtuk, hogy jól szituáltak anyagilag.
Vegyünk gyorsan valami leértékelt vackot, majd azt adjuk nekik, mondja a nő erőteljes taglejtéssel a férfinek. Az helyeslően bólint, és belépnek előttem.
Az akciós árukat kínáló polcok üresek, és szinte mindenki az árcédulát babrálja mindenen.

Istenem, hol van a meghittség, a figyelem az emberekből?

A Karácsonyfadíszek felé veszem az irányt, imádom nézegetni a csillogó csodákat, amelyek szerintem nagy szerepet játszanak az ünnepi hangolódásban. Idén szinte alig van dísz, ami van, az is hanyagolható megjelenésű, a gagyi szó túl kevés a jellemzésére.

Elszomorodom.

Ahogy fölnézek a neurotikusan vibráló neonok felé, szinte látom, ahogy a fejünk fölött elsuhan az ördög, és hangosan röhög, hogy megint sikerült megakadályoznia az Ünnep kialakulását.
Vállat vonok, és kilépek a fölösleges holmik közül a szabad térbe.

Az én ünnepem nem lehet elrontani, mert az a Fényről szól.

A magam csendes módján fogok gyertyát gyújtani az asztalon, finom süteményeket sütök és a szeretteimmel együtt fogunk eszegetni belőle. Kell ennél több?

kép Edit Álomvilága
emtévé