A masszázs a legrégebbi gyógyeljárások közé tartozik. A francia massage szó, görög eredetű, massein (dörzsölni) szóból ered, s gyúrást jelent. Vannak, kik szankszrit származást véltek benne felfedezni. Valószínűen az emberek önmagukon már ősidők óta ösztönösen alkalmazták a masszázst nyomkodva – gyúrva – simogatva a fájós részeiket, később már tudatossá válhatott. A primitívtől a kulturált népekig szinte mindenütt megtalálhatjuk a használatát.
Legkorábbi Kínából származó feljegyzés a masszázsról Kong-Fu-tól származik ie. 2700-ból. Orvospapok végezték, s kombinálták a szervezet aktív és passzív tornájával (Tai-Chi). Innét származik az akupresszúra (ujjnyomásos pont masszázs) tudománya is, mely az akupunktúra egyszerűsített változata. Időrendi szerinti beillesztés nélkül állítják, hogy innét ered a malajziai “thai masszázs” is, mely különleges kimozgatási technikájával tűnik ki a többiek közül. A mai japán shiatsu csupán hasonló a kínai módszerekhez, energia áramoltatási alapjai közel azonosak, de nyomáspontjai eltérőek. Ázsiai eredetű a ma már hazánkban is ismert Yumeiho masszázs is (thai masszázs).
Cook kapitány leírásából értesültünk, hogy Ausztráliában, Tahiti szigetén az őslakosok a fáradtságot dörzsöléssel csillapították.
Jáva szigetén pedig fogamzásgátlásra használták (a méhet állítólag mesterségesen hátra hajlították, ha szükséges volt ismét a fogamzás képesség, akkor masszázzsal visszaállították).
Indiában a masszázst egészségügyi és rituális célból is végezték. Illatos olajokkal kenték, dörzsölték be a testet, és utána megfürödtek a szentnek tartott folyó vizében (Ganges). Simították, nyomkodták, gyúrták a test lágy részeit. Arcon kezdték, törzsön folytatták, s a végtagokkal fejezték be. Végtagokon a műveleteket a széli részek felé végezték, mintha ki akarták volna a gonoszt nyomni a testből. (A Thai masszázsnál még ma is fellehető ez irányzat, de inkább végtag kirántás formájában.) Kelet más ősi népei, az asszírok, babilóniaiak, médek, és a perzsák a masszázst gyógykezelésként használták, főleg sebesült katonáik gyógyítására. San Herib asszír király udvarából származó alabástromrelief is masszázs manipulációt ábrázol. A zsidók kultikus szent könyvei sok egészségügyi rendszabályt írtak elő a hívők számára, külön utalással a masszázs alkalmazására.
A Görög-római kultúrában, az orvosok a jó levegőt, helyes táplálkozást, testmozgást, gyógyfürdőt és a masszázst ajánlották gyógyterápiaként.
Hippokratész az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosz-tól tanulta a masszázs módszereit. “De officina medici” c. munkájában foglalkozik e témakörrel. A kezdetleges vízgyógyászatot elméleti alapokra fektette. Krónikus betegeknek mozgást, gyógyfürdőt és masszázst javasolt. Ekkor még a mozgás, messze megelőzte fontosságban az egyéb kezeléseket.
Galenus átvette a Hippokratesz művében javallatokat és utasításokat adott a masszázs fogásait illetőleg. A természet maga gyógyít, de az orvosnak kell segítenie a felismerésben és a természetes gyógyhatások adagolásában.
A görög származású Oribasius és Aszklepioszorvos, a római udvarban Julianus császárnál a sportolók (gladiátorok) masszázsával foglalkozott. Enciklopédikus munkájában foglalta össze a máig is érvényes észrevételeit, javaslatait, és gyakorlatát. Celsius a legnagyobb római orvosok egyike, reumás betegek és sérült katonák kezelésére használta a masszázst. Az impérium nagy városaiban, termákban (meleg fürdő) és közfürdőkben végezték javarészt.
Avicenna Avicenna arab orvos tovább vitte Galenus tanait. Az “Orvosi törvények könyvé”-ben többek között pontosan leírja a masszázst, és a hidroterápiával – dietikával összekapcsolt masszázsformákat.
Pehr Henrik Ling stockholmi svéd vívómester és tornatanár foglalkozott a torna és a masszázs rendszerezésével. Ismertette a masszázs technikáját, hatását és javallatait.(Innét ered a “svédmasszázs” elnevezés is.) Elterjedt Európában és átvették Amerikában.
A XIX. században a német Mosengeil és a holland Metzger (aki Ling tanítvány volt) gyűjtötte a korábbi tapasztalati anyagot. Könyve a masszázsról, melyben felvetette, hogy a masszázsnak a mechanikus hatásokon kívül reflexiós hatásai lehetnek.
Hoffa, Németországban Ling módszerét tovább fejlesztette, tapasztalatai alapján leírta, a masszázs helyi és távolhatásait. Ő vezette be a masszázs melletti ízületi mobilizációt. A “Masszázs kézikönyve” című munkájában összefoglalta a legújabb technikákat, benne az öt alapfogást, mely ma is meghatározó tanulmányainkban: simítás, gyúrás, dörzsölés, ütögetés, rezegtetés.
1886-ban Gaskell doktor közli, hogy állatkísérletekkel bizonyította azt a tényt, hogy a szervek autonóm motoros beidegzésének szelvényezett elrendezése van.
Gaskell eredményei hatására Head, 1889-1896 között vizsgálatokat végez a bőrtakaró és a belső szervek közötti összefüggéseket illetőleg. Az idegreflektórikus összefüggésekre építve, felhasználta azon lehetőségeket is és 1898-ban felfedezte, hogy a belső szervek megbetegedéseinél a bőrtakaró bizonyos helyein érzékeny zónák alakulnak ki. Ezek a zónák reflektórikus kapcsolatban vannak a belső szervekkel.
1917-ben Mackenzie, a korábban Gaskell és Head által felismert szegmentális összefüggést továbbfejlesztette. Bebizonyította, hogy a belső beteg, zsigeri szervekhez tartozó szegmentum izomzatában tónusfokozódás és túlérzékenység lép fel. Először diagnosztizáltak vele, majd később kiderült, hogy fordított irányban (kívülről befele), mint terápiás kezelés is hatékony. Szegmentzónás összefüggéseket, és az erre ható masszázs eljárásokat “reflexzóna masszázs”-nak nevezték el.
1929-ben Ruhman bevezette az ujjbegyes dörzsölő, valamint a bőreltoló masszázsfogásokat. Hatástanilag szinte megegyeztek a kötőszöveti masszázséval. Erőteljesen ingerelte a neurális és vegetatív úton befolyásolható képleteket. Szinte ugyanabban az időben (1929-ben) Elisabeth Dicke német gyógytornász Freiburgban, saját tapasztalatain keresztül (érszűkület) jutott az általa megfogalmazott és gyakorolt kötőszöveti masszázshoz. Ez a technika neurovegetatív úton befolyásolja az emberi szervezet állapotát, zavarát. Freiburgban az Orvostudományi Egyetem klinikáján H. Teirich Leube és W. Kholrausch tíz év alatt kidolgozta a teljes testre kiható kötőszöveti masszázs technikai végrehajtás módszerét.
1952-ben Glaser és Dalicho kutatásaikkal továbbfejlesztették, egyszerűsítették a Mackenzie féle szegment-masszázst (a végtagok kezelésénél). Elméletét és gyakorlatát szakirodalomban foglalták össze.
Vogler 1928-as évben kezdte “periostealis kezelés” néven a csonthártyakezelést alkalmazni. 1953-ban P. Vogler és H. Krauss német orvosok Lipcsében kiadták a periostealis masszázsról szóló könyvüket, mely a reflexiós zóna masszázs speciális eljárását (csonthártya masszázs) írja le.
Hazánkban Mátyás király udvarában úgynevezett dögönyözők végeztek a masszázshoz hasonló módszeres gyakorlatokat.
Később a török megszállás idején terjedt el a fürdő kultúra, s vele a masszírozás gyakorlata is. Később fürdőmesterek tevékenykedtek, majd a jótékony német-osztrák behatásra nálunk is tudományosan terjedt e kezelési metódus.
A masszázs gyakorlata mind differenciáltabbá vált. A tudomány fejlődése mellett, ez a terápia is egyre változik, megtartva alapjait. Megállapíthatjuk, hogy a masszázs eljárásokat két külön álló vonal fémjelzi, az Ázsiai és az Európai stílus, melynek vannak találkozási pontjai, de “dogmatikus filozófiájuk” más és más.
A masszázs napjainkban is az egyik legkiválóbb eljárás a rohanó élet okozta testi és lelki problémák ellen .A masszázskezelés a testnek és a léleknek egyaránt felüdítést, gyógyulást nyújt. Hatékony segítség lehet bizonyos betegségek kezelésében, megszüntetésében. Emellett a megelőzésben, a jó közérzet megteremtésében, az életminőség javításában is fontos szerepet játszhat.
szöveg Kopiári Nelli
emtévé
