És ímé az orvosság, az oly sokak által dicsőített turbolyaleves, tekintsétek, mélyedjetek el benne, mert ilyen se lesz többet!
Tegnap este, a foltokban leégetett hasammal, végigtekintvén az elszórtan turbolyamintás és tejszíntől csöpögő konyhafalon, kedvenc pólómon, polcokon, tűzhelyen és edényszárítón, majd egy órán át a legvalószínűtlenebb helyekről törölgetve azt, épp azt mondtam anyámnak, hogy ezt úgy kóstolja meg, hogy olyan mint Jean Michel Jarre nemtommelyik lemeze, amit egy példányban csináltatott meg, lejátszotta a rajongóknak, aztán széttörte darabokra (de lehet, hogy Vangelis volt). Mert hogy én még egyszer rá nem teszem a kezem erre a szarra, az is biztos.
Kezd már egy kicsit sárgulni és dőlni és talpig virágzik a turbolyamező.
Én pedig megijedtem, hogy addig kerülgetem és tervezgetek vele, ameddig lemaradok mind az 50 négyzetméteremről, haszmacuki ide meg oda, úgyhogy este gyorsan felkapkodtam egy ölnyit, letépkedtem a vastag szárakról a vékonyat, leveleset, virágosat, és egy adag pestót meg egy levest próbáltam összeütni belőle. Hogy a pestónakvalót nem vitte rendesen a turmix, és jó nagyok maradtak a diódarabok benne, azt a túl kevés olívaolajra magyaráztam, de épp nem volt itthon több. De aztán felforrt a tejszínes leves, és hogy ne főzzem szét a dolog oly nagyon illékony illóanyagát, úgy gondoltam, hogy az első lobbanás után csak összeturmixolom, maximum íz nó kal… izé…
Beleraktam hát a sűrűjét a turmixba, rácsavartam a fedelét és megnyomtam a gombot.
Ezután élénk felvisítás közepette körülbelüli fogalmam lett arról, hogy milyen egy sötétzöld szökőár (csak az sokkal hidegebb). Lehámoztam magamról a pólót, hideg víz alá tartottam a hasi és nyaki részleteimet, nemkülönben a dekoltázsomat, majd megszemléltem a piros foltokat rajta. Aztán háromnegyed órán át sikáltam mindenről a síkos tejszínbe ágyazott szálas textúrát, és azt kell hogy mondjam, eddig se voltam híve, de most méginkább ellensége vagyok a nyitott konyhapolcoknak és akasztóknak, ellenzem azt az iskolát, mely szerint mindennek elöl kell lennie a konyhapulton, mert úgyis szükség van rá, egyúttal megdöbbentő új ismereteket szereztem arról is, hogy mennyi tejszín fér félig kiürült tablettás bliszterekbe, és hogy a turbolya igenis képes feltapadni a tele polcokon lévő, teleséget okozó tárgyak mögé is a falra.
Miközben a turmix természetesen nem viszi.
Ugyanolyan szálas marad, csak épp nagy kazalban pörög a turmixkés körül, valószínűleg ezzel okozva a izgalmas, szökőárszerű hatást. És ez mindenfajta turmixra vonatkozik.
Természetesen az utóbbi igazságról azután szereztem tudomást, miután kisikáltam a konyhát aztán nemhagyommagam alapon megpróbáltam a turmixolást botmixerrel is.
kép és szöveg Bitay Titanilla
emtévé
