Találtam egy lányt a padon,
Kis virágos ruhában merengett.
Azt figyeltem, milyen szépen húzta a szerénység mandulára a szemét.
Ismerem…
Most azon töprengek, igaz lehet.
Igaz hogy a földre születnek minden fajta emberek.
Valamilyen céllal, küldetéssel.
Sorsukat beváltani.
Returjeggyel, mely egy helyről egy helyre szól.
Sok ilyen talákozás van.
Láttalak valahol, kutatva emlékeimben.
Ahol nincs jele.
Csak valahol távoli mélyben, született érzés mutatja fel kezét.
Integet.
De, ültél már vele egy körben.
Mert egy a gondolat.
Hasonlóan néz a szív a világra.
Egy képre tágul a pupilla.
Értjük egymást.
Értjük, ahogy érteni kell.
A miérteket.
A mennyit és hogyant.
Áthallás nélkül.
Megyünk egymás mellett.
Haladunk keresztbe.
Ajtón ki, ajtón be.
Csak épp egy sarokra.
Másik városba.
Távoli országokba.
Aztán ülünk egy padon.
Ismerlek, és beszélgetünk.
Áthallás nélkül.
Megérkezünk.
emtévé
