Kérdezted, mi a különbség közted és köztem.
Miért fájdalom neked, ami nekem nem.
Miért látjuk kétoldalról az egy valót.
Válaszolhatok.
Mert másképp számoljuk a számolni valót.
Ahogy másként is mérjük.
A te mértéked a fogható, számolható.
Az enyém a súlytalanul súlyos gondolat.
Nem vagyok szerény, dehogy.
Megteremtem ami kell, és élvezem.
Felveszem, használom.
Magamnak.
Forgok a tükröm elött én is.
És tetszik a csomagolás, kedvem lelem benne.
Én.
De sosem azért, hogy más lásson, másnak.
Többnek, mert ennélkül kicsi vagyok.
Akkora vagyok pont, amekkorának látszani akarok.
Ahogy születtem.
Ellátom a feladatot.
Bármennyit, de nem bármi áron.
Ár nélkül, mégis a legnagyobb áron.
Magamért.
Másokért.
Talán érted is.
Nézel rám.
Érted?
Hogy is értenéd.
Én pont így nem értem, miért fáj neked a semmid.
Amikor magadban hordod valamennyid.
Titokban ott szunnyad.
A súlyaid alatt.
Száguldasz célt nem érve,
vélt büszkeséggel markodban tartod bőrkormányodat.
Ahogy az életed.
Nem látva az út mentén elhajló ezer színű világokat.
Lélegezz végre.
Engedd el magad.
Repülj kicsit.
Hagyd, hogy titkaid eltemessenek.
Aztán merülj fel.
Lépj.
Fuss.
Megteszed?
Megértesz?
Megértél.
kép Katerina Plotnikova
emtévé
