Beleszerettem a múltba,
valahol a gesztenyefák alatt hagytam el.
Hűtlenűl.
Könnyeztem az úton, a hídon át
Pestről Budára tartva.
Megszakadt egy kicsit a szív.
De nem szakadt a szál.
Kötött álmomban oda,
ahol apró lépteim napról-napra még könnyen haladtak.
Gyermekből, nő felé.
Szerettem játszani akkor.
Ahogy most is elemem.
Hittem felnővők, de sosem nőttem fel.
Játszom az életem, de sosem játszom el.
Szeretni szeretek.
Ez mindenem.
Gyökerem a vadgesztenye rózsafehér tavaszi álma,
lehulló vörösbarna látomása.
Épp most voltam otthon,
többet nem vesztem el.
kép Pataki Takács Edit
emtévé
