Te látod, mennyim van.
Én tudom mennyit érek.
Ilyen kettősséggel kiperegnek az évek.
És nem érted.
Szeretek a fűben játszani.
Rettent a hideg kő érintése,
a borospohár koccanása a márvány lapon nem érdekel.
Vizet szeretnék,
kezemből, kezezedből.
Mert arra szomjazom.
Mezitláb végigsétálni a hajnalon.
Megpihenni, ott ahol akarok.
Éjjel bámulni egy csillagot.
Tét nélkül beszélni.
Mindent ami fakad valómból.
És szeretném ha tudnád,
várom hogy hallgasalak.
Csendben.
Szemedbe nézve,
a végtelenig le.
Hisz ismerem.
Messzire ránt.
A semmibe van vége.
Belemerülni a gömbölyű egészbe.
Onnan tovább.
Simán folyni a partok között,
mint halvány kék folyó.
Habtalan.
Lenni vágyom, nagyon.
A szerzést már nem vállalom.
Elég amim van.
Ez mindenem.
Én tudom mennyit ér.
Te azt látod, mennyire képtelen.
kép Pataki Takács Edit
emtévé
