Az erőszakos filmeket rendszeresen néző gyerekek maguk is agresszívakká válhatnak.
A gyerekek ugyanis hét-nyolcesztendős korukig nehezen tesznek különbséget a valóság és a képzelet, a valóság és az álom között.
Az ilyen korú gyermek agyában a kétfajta tér – a valóság és a televízió játéktere – is összemosódik.
Az erőszakos filmek így nem csak azt az esélyt hordozzák, hogy a gyerek maga is agresszívvé válik, de azt is, hogy a televízió játékterében rendszeresen tapasztalt veszélyforrásokat valós, saját életét és biztonságát komolyan fenyegető veszélyekként éli át. Gerbner “gonosz világ-szindrómának” nevezi ezt a jelenséget.
A gyerek az erőszakos filmek hatására szorongani kezd.
Esténként háromszor is megkérdezi szüleit, hogy jól bezárták-e az ajtót, nehezen alszik el, és éjszaka felriad, mert rémekről álmodik. Gerbner kutatásai szerint egyébként azok a felnőttek, akik naponta több órát ülnek a képernyő előtt, szintén jobban félnek a világtól, mint a ritkábban televíziózók.
Harminc éve mondom: az agresszió olyan, mint a fregolikabát: ha kifelé fordítom, erőszak, ha befelé: szorongás.
Dr. Ranschburg Jenő
emtévé
