Holocnemus pluchei
Gondolt már bárki úgy egy pókra, mint gondos anyára?
Sok embernek a hideg futkos a hátán, ha meglátja ezeket a nyolc, hosszú lábbal rendelkező teremtményeket a lakásban. A félelem szinte “genetikailag kódolt” sokunkban, hiszen bizonyos fajok erős méreggel rendelkeznek. Szögezzük le ismét: Magyarországon nem élnek emberre veszélyes pókok. Olyanok igen, amik át tudják harapni a bőrt, sőt, mérgük kellemetlen duzzanatot és egyéb tüneteket is okoz, de veszélyről nincs szó, a pókmarás a szúnyog- és darázscsípésekhez viszonyítva kifejezetten ritka.
Ezek az álkaszáspókok azonban ártalmatlan lények. Minden háztartás szerves részei, még a legmakulátlanabb házak szobáinak sarkaiban is megjelenhetnek. Igen, ezek azok, amiket nagyon sokan – tévesen – kaszáspóknak hívnak. Ezek azok, amelyek tizedelik a lakásban kellemetlenkedő legyeket, szúnyogokat, poloskákat, csótányokat. Ezek azok, amelyek makacsul, “hisztizve” rázzák hálójukat, ha ki akarjuk lakoltatni őket. S bizony, a nőstények valóban gondos anyák.
A farkaspókok hátukon cipelik a frissen kikelt apróságokat, amíg azok már önállóan is képesek lesznek vadászni és túlélni, a nevükben megbélyegzett eretnekpók anyák testükből táplálják utódaikat, életüket áldozzák a felnövekvő generációért. Az álkaszáspókok peterakás után féltve óvják kokonjukat, szinte sosem engedik ki csáprágóik közül, s ez a kötelék egy darabig megmarad a kikelő kispókokkal is, amelyek a kesze-kusza hálóba akadt zsákmányból táplálkoznak, majd fürtbe rendeződve visszabújnak anyjuk vigyázó ölelésébe.
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
