Paradicsomlé

 

Ha bőviben van a paradicsom, mondjuk van úgy 40-50 kg, amit Isten eléd rakott csak úgy, mert jófej, akkor az embernek kutya kötelessége kezdeni vele valamit.
Már ha akar valami finomat és egészségeset enni télen.
Nos ha ennyi áll rendelkezésre végy minimum 40 db fél literes üveget, aminek van jól zárható kupakja. Én használok a kupak alá celofánt is.
Az üvegeket ecetes forró vízben áztattam, majd átmostam, kétszer kiöblítettem és leszárítottam.
Közben elkeztem a paradicsomot előkészíteni.
Háromszor megmostam váltott hideg vízben, majd kivágtam a rossz részeket, a szár felőli résszel együtt, és földaraboltam.
Ennél a mennyiségnél már nem elég a lábas, kell egy nagyobb eszköz a felfőzéshez.
Ezt én – udvariszakácshoz illő módon -, kint az udvaron, egy hatvan literes üstben oldottam meg.

Felfőzés

Ha megtisztítottuk, daraboltuk az összes paradicsomot ami a főzőedényben van akkor alágyújtunk, és mérsékelt láng felett addig főzzük míg át nem puhul. Ez kb. egy-két óra.
Ezután paradicsom paszírozón átpréseltem. A “hulladékot”- mag, héj – a tyúkok kapták, és mondhatom osztatlan lelkesedéssel fogadták az adományt.
A paszírozás – mivel kézi paszírozónk van – másfél-két óra, úgyhogy igazi sportteljesítmény, de megéri.
Ezután az üstöt átöblítettem hogy mag ne maradjon benne, és máris visszakerült bele a lé.
A húsos lé felfőzése nagyjából két óra.
Ha ketchupot szeretnénk az nagyjából öt-hat óra a második felfőzés kezdetétől.
Ha elértük a megfelelő állagot, akkor helyezzük az üvegeket forró vízbe hogy átmelegedjenek. Készítsük oda a celofánt, ollót, csőrös kiöntőben a hidegen sajtolt olajat, újságpapírt, kibélelt tárolót, egy rongyot, egy merőkanalat és egy tölcsért.

Töltés, dunsztolás

A lángot mérsékeljük, most már csak arra kell, hogy melegen tartsa a paradicsomlevet.
Fogjunk egy üveget a vizet öntsük ki belőle rakjuk annyira tele a paradicsom lével hogy egy újnyi olajat rá tudjunk önteni és így legyen tele az üveg.
Ezt dupla celofánnal lefedjük az üveg kupakjaval szorosan lezárjuk (ronggyal fogjuk az üveget) újsagba csomagoljuk és a bélelt dunsztba rakjuk.
Megtöltjük az összes üveget így és elrakjuk jól bebugyolálva kihülni őket.
Ha kihűltek és mindent jól csináltunk, akkor évekig eláll.

Ez a lé magában, ketchupnak, raguk, levesek alapjaként, mártogatósok alapjaként kitűnő választás.

Cseh Róbert udvariszakács
emtévé