Van mikor nincs oka.
Csak tele lesz az a bizonyos kis kamra, valahol a szív és gyomor között,
megfeszít, és egy pontban kigurul.
A zongorista ujjaiból.
Hangként szalad a tüdőböl, szavakba rakva az életért égetett oxigént.
Énekel.
Valakiről a semmibe.
Nem érti senki aki hallgatja.
De ezt hiszi.
Mindegy is.
Nem ez a lényege.
Saját valakijét a fülön bezúduló dallam, életre kelti.
Ismét táncol,
könnyként kihullva végiglejt az arcon.
szöveg Bélay Krisztina
kép Pataki Takács Edit
emtévé
