EMLÉKEK ÁRJA
…emlékszem tisztán e napra,
Fújt a szél s hideg eső zúdult az arcunkba,
S csak mentünk, mentünk előre a sötét hajnalba…
Most, hogy ugyanott tart a lábam,
És a felkelő Nap süti megint a vállam,
Félve ugyan, de benézek abba a pici kávézóba,
Hová akkor reggel betértünk hajdanában,
Látom Tim-et, Will-t, Rolandot s magamat,
Ahogy a fázós, hideg, régen volt hajnalában,
Gőzölgő kávénkat, lassan kimérten isszuk,
Hogy általa, még egy kis lopott meleghez jussunk,
És látom, ahogy hosszú utunkat folytatva,
Rabanalt elérjük, a komor szürke délutánt,
És most is érzem a vacsora múló illatát,
Ahogy percről percre, orromat járja át,
És látom sőt hallom, a templomban éneklő imát
S látom, a következő sötét hajnalon,
Cigaretta parázslik a komor arcokon,
Várva a közelgő és sokkal szebb időket,
A Cruz de Ferrot, az irdatlan vaskeresztet,
Ma is hallom lépteink gondterhes zaját,
Bár a mostban, a szép októberi Napban
Megint, ugyanott, azon a kopott úton megyek,
Hol regényem régen elkezdődhetett,
Most künn, tündöklő idő van
de hidd el Barátom, belül…
Belül megint esett…
Foncebadon 2016. Október 30.
kép és szöveg Régeni János
emtévé
