Lassan eljő idén is a Húsvét, s e szép keresztény ünnep alkalmából elözönlik majd a közösségi oldalakat a nyulak, én azonban mégis egy pókkal készültem. Ennek egyrészt az az oka, hogy nem igazán van nyulat ábrázoló képem, másrészt pedig az, hogy nem sokkal abszurdabb módon kapcsolódhat az ünnephez a pók, mint egy négylábú, amely madártojásokat pingál színesre, hogy aztán elvigye azokat a gyermekekhez. Lássuk, mit is ünneplünk Húsvétkor? Krisztus feltámadását. És oly sok más csoda mellett mire volt képes Jézus? Bizony, járt a vízen!
Megjöttünk.
Egészen kicsi gyermekként imádtam a Vízipók-csodapók című rajzfilmet. Meg persze a természetet is, így minden olyan nap ünnep volt számomra, amikor elsétáltunk a közeli Tőzeges-tóhoz. Szájtátva csodáltam a tópart békáit és szitakötőit, majd amikor „Az mi?” felkiáltással ráböktem a vízfelszínen szaladgáló furcsa lényekre, a felnőttek kiokosítottak, hogy az bizony a vízipók! Kicsit nehezen raktam össze a fejemben, hogy is lehetnek azok a kis pilinszkalábú pálcikák azonosak a sudár, lila, sokszemű buboréknadrágos lénnyel, de elfogadtam, hisz a felnőttek már csak tudják. Aztán elkezdtem iskolába járni, matematika órán megtanultam számolni, környezetismeret órán pedig megtanultam, hogy a rovaroknak hat lába van – sőt, a legtöbbjüknek még szárnyuk is –, ellenben a pókoknak nyolc. Ez az információ különösen zavarba ejtő volt, amikor újra rácsodálkoztam a vízipókokra. Mindössze négy lábat számoltam, az egész lény úgy nézett ki, mint egy termetes „X”, de ha közelebbről szemléltem meg, akkor is csak két további lábat találtam, megbújva a feje alatt, amelyek pont olyan furcsa fogólábak voltak, mint amilyeneket az imádkozó sáskák viselnek. Azóta tudom, hogy ezeknek a világon semmi köze Keresztes barátom barátjához, a lila mesehőshöz, s amit egykor vízipóknak hittem, azok valójában mind molnárpoloskák.
Mégis, a vízpartok nyüzsögnek a pókoktól, s némelyik merészebb példány sutább rokonait megszégyenítő módon, játszi könnyedséggel szalad a vízfelszínen! Ezek egy része azoknak a kis testű farkaspókoknak a rokona, amelyek a tavasz első langyosabb napjain milliószámra lepik el az erdőket és réteket, s szinte serceg tőlük az avar, amikor közeledtünkre fedezékbe vonulnak. Az apró Pardosa fajok otthonra találtak a tópartokon is, a víztükör pedig egy olyan óriási terített asztal, amelyet csak kevés ízeltlábú képes kihasználni. A hullámokon sétáló, úszó, vagy a vízbe pottyant rovarok előbb-utóbb partot érnek, de azok az állatok, akik bemerészkednek értük a számukra idegen közegbe, sokkal hamarabb kiveszik részüket a zsákmányból, s kedvükre válogathatnak a finom falatok között. Éppen ezért merészkednek vízre a parányi parti farkaspókok. Más rokonaik olyannyira a hullámokra termettek, hogy szinte kizárólag a vízfelszínen lesnek préda után, ezek találóan a kalózpók nevet viselik.
A vízen szaladgáló pókok jóval sűrűbbek, mint a víz, tehát a fizika azt diktálná, hogy úgy merüljenek el, akár egy kő. Akkor vajon miért nem süllyednek el? Erre három dolog ad választ: a folyadékok határfelületein fellépő felületi feszültség, a pókok egyenletes tömegelosztása, valamint az állatok víztaszító szőrei. Ha egy pók lábait széttárva, teljesen kifeszülve pihen a vízen, s a tömegelosztása ezáltal tökéletes, a víz felületi hártyája szemmel láthatóan behorpad – ez a felületi feszültség eredménye. Mindehhez persze az is elengedhetetlen, hogy a pók lábvégének szőrei ne kezdjék el magukba szívni a vizet, akár a szivacs, csak így lehet tökéletes a rendszer.
Néhány pók azonban nem érte be a vízen járás művészetével. A vidrapókok például nem csupán a vízfelszín gyorskorcsolyázó bajnokai, hanem olykor víz alá is merülnek! A farkaspókoknál jóval nagyobbak, éppen ezért a vízimadarak számára is könnyebben észrevehető, mindemellett csábító, tápanyagdús falatok. Találniuk kellett hát egy új módszert arra az esetre, ha szemet vet rájuk egy szárnyas, s a part túlságosan távol van a meneküléshez. Ha megriasztják, a vidrapók a vízinövényekbe kapaszkodva villámgyorsan lebukik a vízfelszín alá, amely egy ízeltlábú esetében nem kis mutatvány. Habár számunkra a víz nem jelent akadályt, egy apró ízeltlábú csak nagy nehézségek árán képes áttörni a levegő és víz határfelületét, legyen szó merülésről vagy a víz alól való felbukkanásról. Odalent pedig életben kell maradni, erre a célra viszont nem árt, ha rendelkezésre áll némi levegő. A vidrapókok vaskos lábain remekül látszik, hogy kifejezetten gyors és erős pókokról van szó, s könnyedén megbirkóznak a víz alá bukással. A testüket borító sűrű szőrzet között pedig megreked a levegő, amelyet buborék formájában cipelnek magukkal a mélybe. Ebből a buborékból pedig akár percekig is képesek lélegezni odalent, a növények rejtekében.
A víz alá bukás azonban nem csupán kényszerpálya, menekülési út, hanem egy új lehetőséget is rejtett magában. A víz alatti világ lényei ugyanis a legtöbb pók számára kiaknázhatatlan források. Nem úgy a vidrapóknak! A kétéltű vadászok olykor csak azért buknak alá, hogy elejtsenek egy szitakötőlárvát, ebihalat, sőt, akár apróbb halakat is! Bizony, egy olyan gerinctelenről van szó, aki nem veti meg a magasabb rendű prédát!
A vidrapókok tehát igazi „vízi pókok”, de vajon ilyen lény-e a valódi „Vízipók-csodapók”? A válasz egyértelmű NEM. Létezik hazánkban egy rejtélyes különc, amely a tisztességes pókokkal ellentétben szinte egész életét vízközelben – s javarészt a víz alatt – éli. Ez a különc a búvárpók, aki valóban kristálypalotát épít a mélyben, akár a kedves kis csodapók. Alámerül, s a vidrapókhoz hasonlóan szőrei között légbuborékokat ejt csapdába, ezek segítségével hosszú időn át képes odalent lélegezni. Olyannyira hosszú ideig, hogy odalent még hálót is sző a hínárok és moszatok sűrűjébe! Hálójába aztán szorgosan elkezd buborékokat szállítani a felszínről, a finom selyemszálak pedig nem engedik azokat a felszínre emelkedni. Ez a rejtett oxigénraktár a beszűrődő napfényben valóban úgy ragyog, akár egy kristálypalota! A búvárpók eztán idelent éli majd élete jelentős részét, vízi rovarokra vadászva, s csak óriási szerencse árán nyerhetünk bepillantást titokzatos életébe.
A fotón: vidrapók faj (Dolomedes sp.) és vízifátyolka faj (Sialis sp.)
kép ésszöveg Újvári Zsolt
emtévé
