A tárkony a legalsó polcon állt és csodálatosan loboncos volt. Ekkora tárkonyt még sohase láttam teszkóban, de még a kertészetben sem. De pont vettem egy kis gallynyit egy héttel ezelőtt.
Ahogy elhaladtam előtte illetlenül visszafordultam. Rámkacsintott. Gyorsan továbbmentem, csak úgy odamorogtam, hogy bocs, dolgom van, és amúgy is van már belőled egy. Telepakoltam a kosarat és siettem a pénztárhoz. Furamód, talán a tömeg tette, de a tér meggörbült. Perceken belül ott álltam előtte megint. Csak úgy, for info megnéztem, mennyibe kerül. Nem volt ár sehol, de mellette egy menta 379-be. Jó ár lett volna feleekkoráért is. Igaz a menta feleekkora volt.
Elmentem a brokkolikhoz, de arrafelé is görbült, mert egy percen belül megint a tárkony előtt haladtam át. Még mindig nézett, úgyhogy felkaptam és a hirtelen legördülő térben a pénztárhoz rohantam vele. Ott kiálltuk a sorunkat, kivártuk a számlát a céges cuccról, aztán az enyéim kerültek sorra. A tárkonynál csippant egyet az olvasó, a pénztároslány pedig kijelentette: „Nem regisztrált termék”. Még egyszer megcsippantotta. Újra nem létezett.
A lány elvette tőlem és átpakolta a pénztár túloldalára. Mindketten csúnyán néztünk és kicsit kétségbeesetten. A sor feltorlódott. Megkérdeztem, hogy most mi lesz. A lány összevonta a szemöldökét és azt mondta, hát ez ittmarad. Nem tudjuk eladni. Mondtam, de nekem nagyon kell. A tárkony nem mondott semmit, csak felém lengette az ágait. A sor torlódott. Többen elővették a zsebkendőiket a szívszaggató búcsúra készülve és idegesen ide-oda tologatták a kosaraikat.
És akkor a pénztároslány hirtelen azt kérdezte, mit mondott mennyi is volt az a menta? Aztán odakiabálta az egyre hangosabban topogó sornak, hogy van valakinél valami 379 forintért? Egy néni előrenyomakodott és odalengetett egy darab Gouda sajtot. Mi pedig egymás ágaiba vetettük magunkat és hálálkodva távoztunk.
Holnap keresnem kell egy helyet, ahova sajtot ültethetek.
szöveg Bitay Titanilla
emtévé
