Palóc jellegű leves

 

Ez amit most mutatok, egy Palóc jellegű leves, szabadon átköltve udvariszalács módra.
Az eredeti recept ürühússal készül, és sok más alapanyagot is használtak hozzá.

Hozzávalók

  • 1 kg bárány vagy borjú vegyeshús
  • 30 dkg burgonya
  • 40 dkg zöldbab
  • só, bors
  • babérlevél
  • pirospaprika
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 ek zsír vagy 1 ek olaj

Elkészítés

A finomra vágott vöröshagymát zsíron vagy olajon megpirítjuk, pirítás közben fűszerezzük köménnyel babérral, sóval és borssal, majd rádobjuk a felkockázott húst.
Fehéredésig pirítjuk, ezután kiereszti a levét a hús.
Amint ez a lé elfőtt, fokhagymát rakunk a húsra és elkeverjük.
Ezután pirospaprikával megszórjuk amit szintén elkeverünk, majd egy kis vízzel, vagy alaplével felöntjük (kb 2dl).
Ezt követően fedő alatt elfőzzük a levét, majd újra felöntjük egy kevés lével. Ezt addig csináljuk, míg a hús félpuha.
Ekkor hozzáadjuk a kockázott burgonyát és a zöldbabot.
Felöntjük lével, amint forr megkóstoljuk, és utána ízesítjük, mert a burgonya sóelvonó.
Van, aki külön főzi meg a burgonyát meg a babot, de szerintem így a pörkölt ízanyagai belefőnek a babba és a burgonyába és ettől finomabb lesz.
Amint a leves elkészült, pirospaprikás rántással sűrítjük. Ezt még egyszer felforraljuk.

Tipp

Tálaláskor megszórhatjuk friss petrezselyemmel, tárkonnyal és kínálhatunk mellé tejfölt.

Cseh Róbert udvariszakács
emtévé