Advent – a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így.
Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött.
Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb.
Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel.
Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától.
Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
kép Edit Álomvilága
emtévé
