– Vigyáááááázz! – kiabálta rémülten.
Még éppen időben.
Társa az utolsó pillanatban tudott arrébb libbenni.
A kis ficsúr iszonyú sebességgel repült közöttük tovább, kaján nevetése lassan halt el.
– Nahát, hogy ezek a fiatalok milyen szelesek! – mondta idegesen a lány, és szaggatottan vette a levegőt.
– Jól vagy? Nem lett semmi bajod? – kérdezte aggódva a másik.
Óvatosan körülnézett, mielőtt közelebb került hozzá.
– Igen, nagyon drága vagy, hogy így vigyázol rám! Szerencsére nem lett semmi bajom. – szólt a lány lágyan.
Kis szeme csillogott, ahogy ránézett a fiúra.
– Azért igazán óvatosabban is körözhetnének, még lehet, hogy másnak is baja esik!
– Menjünk kicsit arrébb, ott több hely van – mondta a fiú és elegánsan arrébb lejtett.
– Rendben, követlek drágám! – lehelte finoman a lány és kecsesen odébb libbent.
Tekintetük egymásba fúródott. A fiú szeme is szikrázott.
Csodálatosan keringőztek. Fantasztikus íveket írtak le egymás körül, megpördültek, majd tovább iramodtak. Hihetetlen érzékük volt a tánchoz, szinte a vérükben volt.
A tánc csak nem akart véget érni. Pedig zene nem volt hozzá, ha csak azt a kis surrogást nem számítjuk. Talán a ruhájuk széle surrogott a levegőben.
Sokáig lebegtek ide-oda, élvezték a táncot, egészen belefeledkeztek.
Észre sem vették, hogy egy ideje már kicsit nehézkesebben mozogtak, mintha valami húzta volna őket. Talán a ruhájuk nehezedett el, ki tudja.
A világ is megsötétedett körülöttük. Rémülten néztek egymásra.
Még éppen elkapták egymás tekintetét, mielőtt egy fekete kabát hajtókáján landoltak volna.
A férfi, aki most lépett ki az ajtón, meglepetten nézett fel az égre, majd bosszúsan lesöpörte a két hópelyhet a kabátja hajtókájáról.
kép Edit Álomvilága
emtévé
