Ma lesz az a nap a hosszú hétvégén, amikor nem csinálok semmit.
De semmit. Nem megyek sehova, nem nézem az órát, nem igyekszem, nem táblázom be a napot.
Csak ülök a teraszon a nyugágyban és kávézom. Meg limonádézom. Időnként megvakarom a macskát.
Mondjuk befejezem az ágyásszegélyt amit tegnap elkezdtem téglából, hogy kiegyenlítsem végre a szintet és ne folyjon le a paradicsomról állandóan a víz amikor meglocsolom. Ja és elültetem végre a palántákat. Felkarózom. Megszerelem végre a kerti csapot.
De aztán többet semmit. Esetleg még azt a kis füvet lenyírom, már csak alig 200 negyzetméter maradt így hogy az eddigi két napon nyírtam.
Ó igaz is, ma főzök. Éhezni azért mégse éhezzen már az ember egy semmittevős napon. És kimosok. És ha vége a kertből kétpercenként retkes kézzel és földes lábbal bemászkálásnak, akkor végre felporszívózok. Átpakolom a téli-nyári ruhákat és el a kabátokat. Kicserélem a huzatot a kanapén. De aztán többet tényleg semmit. Csak heverek a teraszon és hallgatom a madarakat. A flexelő szomszédot. A másik szomszédot akinek egy nap alatt tizennyolcszor indul be a riasztója. Lehet, alszom is kicsit kinn a zöldben.
Úúú, ígértem egy levelet valakinek! Meg azt hogy megszerkesztem végre a japáncseresznyés fotókat. Meg három pályázatot is el kell küldenem. És visszahívnom egy barátnőmet, aki ötven percnél kevesebbet nem tud beszélni, ezért három napja nem hívom vissza, mert nem találok egy ötvenperces lukat. De jó hogy ma erre is ráérek! Lehet azt is felhívom majd, aki megkérdi, mit tudok csinálni szabadidőmben, amikor nekem nincs gyerekem, nem unom-e halálra magam?
De aztán csak max heverek és olvasok. Meg nézem a buborékokat a citromkarika mellett. Annyira jó, hogy ma nem csinálok semmit. Kellenek az ilyen napok.
szöveg Bitay Titanilla
emtévé
